Little Band zenekar (akusztikus, Old Time zene)

Az amerikai és a magyar népzene szeretete, és a ’80-as évek német nyelvterületén méltán népszerű Rodeo és Bluegrass Union gitáros-énekese Bocskai István hívta életre 2009. végén Strausz Péter és Szabó „Suvi” Gábor segítségével a Little Band-et azzal a céllal, hogy a ’30-as, ’50-es évek Amerikájának bensőséges, családias, nosztalgikusan közösségteremtő világát - magyar népzenei motívumokkal fűszerezve - a XXI.sz. embere számára megidézze.
Ezen kívül műsorukban sajátosan humoros feldolgozásban hallhatóak rock-klasszikusok is.
2010. végén csatlakozott a bandához Tóth Mihály, aki humorával és cajon hangszerével járul hozzá az előadás sikeréhez.
2010. november 13-án a németországi Pullman City-ben megrendezett Country Music Award-on óriási közönségsiker mellett a banda 3. helyezést ért el trió kategóriában.
Összegzésképp csak annyit mondhatunk: nézzék, hallgassák meg a zenekart, közben igyanak egy pohár sört, és a végén kiderül, jól érezték magukat vagy sem. Reméljük, inkább az előbbi.
Igény esetén táncház zenét is játszunk.
A zenekar tagjai:
Bocskai István - Gitár-Ének
Szabó"Suvi" Gábor - Hegedű-Ének
Strausz Péter - Basszusgitár-Ének
Tóth Mihály - Cajon
Elérhetőség:
Strausz Péter
+36 (20) 921 8855
www.littleband.info
management@littleband.info